#67 Bikácsy Gergely

11/28/18 • 87 min

A magyar filmkritikusok doyenjével, a Bolond Pierrot moziba megy című francia filmes alapvetés írójával, a 78 éves Bikácsy Gergellyel beszélgettünk. Elmesélte, hogy annó egy kritika megírása minimum egy hétbe telt, de volt, hogy két hétig kínlódott vele. A kilencvenes években a Népszababságnál dolgozott, ott már gyorsabbnak kellett lenni, emiatt párszor el is vetette a súlykot: például a Magyar vándort nagyon lehúzta, de pár nappal később rájött, hogy is nem volt az annyira rossz. Kezdő rendezőt sosem akart ledorongolni, bár Mundruczó első filmjéről ő írta a legnegatívabbat - fel is hívta utána a rendező. A híres filmesek társaságát amúgy nem kereste, Godard-ral és Truffaut-val azért találkozott, Jean-Pierre Leaud-t a párizsi metróban látta. Nagy fesztiválokra a kényelmetlenségek miatt nem járt, Cannes-ban sosem volt, Velencében is csak kétszer. Elmesélte, mit tart a szpojlerekről, ki volt a nemezisze az átkosban, illetve miért érdemes nagyot köszönni a forgalmazós lányoknak. Az utóbbi két évtizedben átállt az olasz filmre, írt is róla egy könyvet, ami még keresi a kiadóját.

Previous Episode

#66 Bognár Péter

Bognár Péterrel beszélgettünk, aki a Budapest Film beszerzőjeként, illetve az Odeon és a magyarhangya alapítójaként már 25 éve a magyar filmforgalmazás egyik meghatározó alakja. Kábé ugyanennyi ideje ott van minden jelentős nemzetközi filmfesztiválon (a Ponyvaregényt Cannes-ban látta 1994-ben), de nem a sztárokhoz próbál dörgölőzni (mondjuk egyszer Francis Ford Coppola beszállt mellé egy liftbe), hanem annyi filmet néz meg, amennyit emberileg csak lehetséges, aztán egy teljesen egyedi rendszer szerint osztályozza őket, majd az év végén mindig közzéteszi a 200-as toplistáját a http://boogiemansalltimeclassix.com oldalon, ami a leghasznosabb barométer a filmszeretők számára. Arról is mesélt, hogy neki a film az elsőszámú szerelem, de emellett másfél évtizedig babaruhákat importált, valamint olyan ikonikus budapesti kocsmákat indított be, mint az Incognito, a Castro és a Jelen. Neki köszönhetjük, hogy az idei év egyik legjobb filmje, a Gyújtogatók című Murakami-adaptáció nemrég a magyar mozikba került, és a műsor végén ajánlott még öt másik aktuális remekművet, amit nem szabad kihagyni.

Next Episode

#68 Reisz Gábor

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével beszélgettünk, aki saját magára osztotta a december végén a mozikba kerülő második filmje, a Rossz versek főszerepét. Rengeteget mesélt arról, milyen lehetőségeket hozott neki a VAN váratlan sikere, majd hogyan gyalulta le az önbizalmát egy párizsi tartózkodás és a cannes-i filmfesztivál. Sokáig próbált egy színésszel, de aztán meghozta a döntést, hogy ő fogja eljátszani a főszerepet; a producere tépte is a haját emiatt, egy részeg magyar színész pedig leüvöltötte a fejét egy kocsma előterében, hogy miért veszi el a munkáját. "Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni" - mondta Gábor a Rossz versekről, amibe állítása szerint nem csak egyszer döglött bele. A VAN költségvetésének közel harmincszorosából gazdálkodhatott most, de ez néha nyomasztó is volt számára, a nagy infranstruktúra gátolta a haladást. Szó esett még az elhivatott rendezőkről, a reklámszakma nyálasságáról, a Linklater-filmek kamuszagáról, az emlékek újrateremtéséről, illetve arról, hogy nyúlna-e még egyszer magához.